Ősz a fürdőszobaajtón!
Minden évszaknak megvan a maga szépsége, de a gyerekekkel folytatott kreatív tevékenységekhez ez az évszak, egy igazi kincsesbánya. Gyűjthetünk faleveleket, gesztenyét, bogyókat, száradó ágakat, és még ki tudja mi mindent.
Persze a sok hazahurcolt holmiból nem ártana készíteni valami szépet, mert felhasználatlanul ezek az anyagok néhány nap után a kukában végzik.
A legkisebbek összetépkedték a fa törzsének szánt színes, és festett papírokat, majd gyurmaragasztóval felragasztgattuk az ajtóra, így kialakítottuk a fa törzsét. Amíg az igazi falevelek préselődtek, színeztek és festettek papírleveleket, meg gyümölcsöket, hogy ne csak egy csupasz törzs legyen az ajtón.
A gyurmaragasztó szuper dolog, mert nem szedi le a festéket, nem hagy nyomot, újra felhasználható és még az igazi gesztenye súlyát is elbírja!
Préselés után felkerültek a levelek, és mivel folyamatosan jönnek az ötletek (legyen süni az avarban, tegyünk baglyot a faágra...)az otthoni fa pont úgy változik és alakul, mint a parkban levő társai:)
Ha szánunk egy kis időt az előkészületekre, akkor igazán alkotó délutánokat szerezhetünk a családnak.
Egyedi tervezésű gyermekszoba textilek, játékok, kiegészítők és minden amit textilből el tudsz képzelni
2014. október 15., szerda
2014. február 26., szerda
Patchwork falvédő
Sok-sok évvel ezelőtt, egy hosszú külföldi tartózkodás alatt megismerkedtem egy amerikai hölggyel aki megtanított a patchwork (foltvarrás) alapjaira. Számomra annyira új volt a technika, hogy rögtön beleszerettem, és szinte azonnal eldőlt, hogy én itthon majd ezzel szeretnék foglalkozni. Nagyon sok ágytakaró, falvédő, díszpárna és egyéb ajándéktárgy került ki a kezeim közül, aztán mikor megszületett a nagyobbik lányom, egy időre vége szakadt a nagy varrogatásnak:)
Néhány év kihagyás után most készültem el Dalma falvédőjével, ami egy nagyon egyszerű motívumra épül.
Sajnos rossz szokásként nem csinálok rajzot a tervezett munkáról (sajnálom az időt a papírra), hanem rögtön szabom-varrom a textildarabokat, úgy ahogy fejben kitalálom.
Kitaláltam a színeket, a mintát, és amikor már volt néhány kész darabom elkezdtem rakosgatni a padlón...
Itt még mindig csak darabok vannak, de már majdnem teljes a méret.
Felaplikáltam a szíveket, meg a Dalma feliratot, és összevarrtam a sok blokkot. A falvédő kész mérete 80x200 cm lett, vékony vatelin bélelést kapott, fehér hátlapot és piros szegélyt.
Néhány év kihagyás után most készültem el Dalma falvédőjével, ami egy nagyon egyszerű motívumra épül.
Sajnos rossz szokásként nem csinálok rajzot a tervezett munkáról (sajnálom az időt a papírra), hanem rögtön szabom-varrom a textildarabokat, úgy ahogy fejben kitalálom.
Van egy gépi tűzésre alkalmas varrógépem, amivel a négyzetek találkozási pontjainál virágmintát varrtam a falvédőre, és ezzel fogtam össze a három anyagot. Így nyugodtan lehet mosógépben is mosni .Még sok gyakorlás vár rám, ezért nem olyan nagy baj, hogy a tűzés nem látszik a képen:)
2014. február 18., kedd
Királylányok
Ha február, akkor farsang. Ha farsang, akkor jelmez. Ha kreatív egy szülőpár, akkor jelmezkészítés.
Nálunk mind a három fent említett pont stimmel, plusz két leánygyermekkel büszkélkedhetünk, ezért néhány éve növekvő izgalommal várom az ovis/bölcsis mulatságot.
Ilyenkor elővesszük a gondosan összegyűjtött újságokat, témába vágó könyveket, és elkezdünk ötletelni.
Próbáljuk a gyermeki fantáziát az egyedi, ötletes, de még megvalósítható és viselhető maskarák felé terelni, de egyelőre a lányok állnak nyerésre.
Mert persze Ők mik szeretnének lenni? Hát persze. Királylányok. Tündérek. Hercegkisasszonyok.
Az idei Praktika magazinban meglátták a jelmezt, és az anyai kreativitás a kész mű megvarrására korlátozódott.

2014. január 29., szerda
Mackó
Nagyon szeretem az egyedi textilfigurákat, legyen az baba, nyuszi vagy mackó. A tucat plüssök hidegen hagynak, nekem a szerethetőséghez hozzátartozik egy kis kajlaság és esetlegesség is. Sok szabásmintát kipróbáltam, megvarrtam, míg eljutottam oda, hogy megcsinálom a saját mackómat!
Persze én nem vagyok képzett játékkészítő, így hiába volt a fejemben élénken a a vágyott figura képe, az első darab még messze volt tökéletestől. (Dalma persze rögtön lenyúlta, és el is nevezte Kajla macinak:))
Ezen a fotón a macivá válás három fontos példánya látható!
A fehér macinak még külön készült a feje, ezért nincs jó tartása és állandóan előre-hátra bicsaklik a nyaka, ráadásul türelmetlen voltam, és fordítva varrtam be az egyik karját. Fontos volt, hogy zseb kerüljön a hasára, mert a gyerekek imádják dugdosni a kis kincseiket, de ez a zseb túl pici lett. Az arc kialakításánál nem akartam levehető/lerágható szemeket használni, de meg kellett találnom a jól varrható kedves formát. A kék maci teste már majdnem jó lett, de kifordítás és megtömés után a feje inkább egérre hasonlított mint macira.
Aztán újabb alakítások után elkészült a zöld pöttyös (meg a testvérei) nagy zsebbel, szerintem kedves pofival és szerethető kajlasággal.
2014. január 17., péntek
Párásítás otthon
Ebben a bejegyzésben kivételesen nem lesz semmi kreativitás, csupán egy két gyerkőcös anyuka "agyalása".
A mi lakásunk levegője kifejezetten száraz, ami a fűtési szezon beköszöntével csak fokozódik. Tudom én, hogy párásítani kell, de az első köhögésig elégnek látszott a szobában teregetés, és az esti fazéknyi forró kamillafőzet.
Aztán eljött a pillanat amikor beszereztünk egy elektromos párásítót. Én naiv azt gondoltam, hogy a készülékkel egy csapásra megoldódnak majd a gondjaink, de ez súlyos tévedésnek bizonyult. Már néhány nap után frászt kaptam a gyerekszobát egyenletesen beborító fehér, lisztszerű portól, de elsőre nem hoztam összefüggésbe a párologtatóval.
Aztán megvilágosodtam. A csapvízből kicsapódó vízkő illetve ásványi sók terítik be a szobát! Csapvíz helyett desztillált vizet vettünk és ezzel működött is a gép porréteg nélkül, de a napi kb. 6 liternyi víz beszerzése macerásnak bizonyult. Ez volt a helyzet a Salvus vízzel is, az ráadásul még drága is, bár a jótékony hatása vitathatatlan. Na ekkor került vissza a párásító a dobozába, és -szerencsére- utána már hipp-hopp megjött a tavasz. Az egész téma feledésbe, a szerkezet pedig a pince egyik félreeső polcára került.
Egészem mostanáig.
A decembert nagyjából alvás nélkül csináltuk végig, mert a köhögő gyerektől kevés szülő tud jóízűen aludni. Elhatároztuk, hogy inkább legyen fehér, poros a szoba, de aludjunk végre! Aztán egy reggel a teavizet forralva gondoltam egy nagyot, és a forralt, lehűtött vizet öntöttük a gépbe. Aztán újra, meg újra, meg újra. És működött! Most az a menet, hogy reggel egy régi fazékban felforralom a vizet, aztán este szépen feltöltöm a gépet. Nem túl XXI. századi megoldás, de nem köhögnek a kölykök, és nekem sem kell naponta törölgetnem. Boldogság!!!

2014. január 14., kedd
Katica torta
Nem vagyok egy konyhatündér, de a gyerekek tortája a szívügyem. Valamiért nagyon fontosnak érzem, hogy én készítsem el, hol meglepetésnek, hol előre leadott rendelés alapján:) Dalma szülinapi tortája rendelésre készült.
Szerencsére a katica elég kommersz forma, a net tele van szebbnél szebb és bonyolultabbnál bonyolultabb formákkal, így nem volt egyszerű kiválasztani a képességeimnek megfelelőt.
Sima kör alakú piskótát sütöttem amit megtöltöttem főzött csokikrémmel és eperlekvárral, majd a közepéből kivágtam egy ék alakú részt.
Az ék alakból levágtam és formára vágtam a katica fejét, visszaillesztettem a testbe, majd az egészet bekentem csokikrémmel, a fejre és a szárnyak közé pedig tortadarát szórtam. A katica szárnya kész natúr marcipánból készült, és sajna a piros ételfestéktől csak ilyen rózsaszines lett. A pöttyök zsírpapírra csurgatott csokiból, a csápok pedig csokiba mártott nyalókából készültek.
A marcipán még mindig nem a legjobb barátom, de alakul a dolog. Én nem szivesen porcukrozom az amúgy is édes masszát, de anélkül majdnem nyújthatatlan. Szerencsére a konyhapultom kő (jó hideg) ezen sokkal könnyebb dolgozni mint a gyúródeszkán.
A torta történetéhez még hozzátartozik egy apró szösszenet:
-Nagypapa: Dalma, na milyen torta ez?
-Dalma:???
-Nagypapa: Na, nem ismered fel, milyen állat ez?
A hároméves szerintem nem tudta értelmezni a triviális kérdést és kivágta: sasmadár! (a kaján család szerint még van hova fejlődnöm:))
2014. január 9., csütörtök
Bőr irattartó
Az egész azzal kezdődött, hogy Tóni barátom ráérő idejében bokszzsákokat készített. Pontosabban a megvarrt zsákokat keményre tömte hulladék bőrrel, amiket ömlesztve kapott és neki kellett kiválogatnia a kupacból a megfelelő darabokat. Na, ami neki nem felelt meg azt kaptam meg én, mert bőrt azért nem dobunk a kukába, ugye.
Sokáig nézegettem a kincseket, mert volt ott vastag, vékony, fényes, matt, bolyhos és sima éppúgy mint színesre festett és hófehér is.
De bőrt varrni megfelelő szerszám híján nem egyszerű - gondoltam én - , meg egyébként is mit csináljak a különböző méretű darabokból?
Aztán Attila kitalálta, hogy varrjak neki egy olyan tartót amibe pont beleférnek a különböző kártyái, mert pénztárcát nem hord, a zsebében uralkodó kaotikus állapotokat meg már megunta.
Így születtek meg ezek a mérhetetlenül egyszerű tárcák.
Az első darabnál még variáltam, és több zsebesre varrtam (lassan, kézi rásegítéssel és bőrvarró tűvel az egyszerű háztartási varrógép is vitte), de az élet és a használat bebizonyította, hogy a legegyszerűbb megoldás a tuti.
Sokáig nézegettem a kincseket, mert volt ott vastag, vékony, fényes, matt, bolyhos és sima éppúgy mint színesre festett és hófehér is.
De bőrt varrni megfelelő szerszám híján nem egyszerű - gondoltam én - , meg egyébként is mit csináljak a különböző méretű darabokból?
Aztán Attila kitalálta, hogy varrjak neki egy olyan tartót amibe pont beleférnek a különböző kártyái, mert pénztárcát nem hord, a zsebében uralkodó kaotikus állapotokat meg már megunta.
Így születtek meg ezek a mérhetetlenül egyszerű tárcák.
2014. január 6., hétfő
Malomjáték kavicsokból
Szeretem a saját készítésű ajándékokat. A készítésnél jó ötletelni, beszerezni a hozzávalókat, megtervezni a munkát, a kapott holminál pedig érezni a törődést és figyelmet, hogy ezt nekem készítette a másik! Mióta megszülettek a lányaim, még fontosabb lett mindez, hiszen a játékboltok őrületét muszáj valahogy ellensúlyozni:)
Ez a játék a nyári kavicsgyűjtő őrületből született. A lányok kilószám hordták haza a különféle színű, formájú és mintájú kavicsokat, amiket én nem győztem visszacsempészni. Ők mérgelődtek, mert mind olyan szép és különleges volt, nekem meg be kellett látnom, hogy igazuk van:)
De akkor már kezdjünk velük valamit!
Az akrilfestés adta magát, de szerettem volna az egyszerű festett kavicsoknál valami élvezhetőbbet készíteni, így született meg a malom játék ötlete. Hanka méhecske csoportos, Dalma katica mániás, a mintával nem volt gond.
Matt akrilfestéket használtam, a végén pedig lakkoztam a kavicsokat.
A fehér, kör alakú pamutvászonra fekete szaténszalagból varrtam a malom csíkjait, filc anyagból pedig a találkozási pontok négyzeteit, és az egész kapott egy szintén fehér hátlapot. (Itt kell megjegyeznem, hogy már javában játszottunk vele, mikor férjem megjegyezte, hogy a középső mezők nincsenek összekötve. És tényleg! Varrni már nem tudtam a hátlap miatt, így textilfilccel korrigáltam a hibát, de fotóval ezt sajnos nem tudom bizonyítani:))
A körlapra nyolc fület varrtam, zsinórt húztam bele és máris szállítható állapotú lett a játék.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)