2013. március 22., péntek

Papírguriga virágok az ablakba

Nálunk a konyhaablak mindenféle textil nélkül árválkodik. Volt egy tétova kisérletem a vitrázsfüggönyre, de abból a próbálkozásból csak a rúd maradt meg:) Erre aggatjuk az éppen aktuális díszeinket.
Most, hogy közeleg??? a tavasz, és már az ablakpucoláson is túl vagyunk elgondolkodtam a tavaszi dekoráláson.  Tervezgetésemet csak az ítéletidő (ki sem lehetett mozdulni) és nagyobbik gyermekem betegsége húzta át. Végiggondoltam,  mi van otthon, mit lehet egy beteg öt és egy eleven kétévessel csinálni, és persze a szépen gyűjtögetett WC papírgurigák nyertek.
A gurigák festéséhez hobbyfestéket és temperát használtunk.


Amikor elkészültek, kilapítottam és egy nagy ollóval felszeleteltem a gurigákat, majd kifestettem a belsejüket is.


A virágok közepéhez én hobbyboltban kapható kész pomponokat használtam (ez volt itthon), de lehet gombot, kávészemet, papírgalacsint, vagy kockatésztát is.


Lehet, hogy a különböző hobbyragasztók is használhatóak, de én a jó öreg ragasztópisztolyommal dolgoztam.
Öt szirmot ragsztottam össze, középre pedig egy pompont tettem. A virágok felfüggesztéséhez zöld raffiát használtam.


Ha rajtam múlik egyszímű virágokat gyártok, de a lányok ragaszkodtak ezekhez a szinekhez.


Azért a végeredménnyel elégedett vagyok:)


2013. március 21., csütörtök

Lányaim házikója

Ez egy régebbi munkám volt, de tegnap előkerült...
Lányaim imádnak kuckózni. Erre szerintük a pléddel letakart fotel, az ebédlőasztal, és a galéria lépcsője a legmegfelelőbb terep. Az, hogy a saját szobájukban is játszhatnának eszükbe sem jutott, pedig a félmagas ágy adta magát. Szerintem.


Gondoltam, kihasználom a hely adta lehetőséget, és kedvet csinálok a játékhoz.
A házikó alapja vékony molinó, hogy levegőt is kapjanak:). Az ajtó, az ablak és a tető pamutvászonból, a tulipánok filcből készültek.


A rögzítésre több ötletem is volt, de az egyszerűsége miatt a nagy ruhaszárító csipesz mellett döntöttem.


A roló felkötését pamutszalaggal oldottam meg.


Néha bolt, néha istálló:)
A kuckóban a farsangi jelmez paripája pihen a játék babakocsi társaságában...



Nagy kedvenc lett, sokat játszottak vele, de az asztalos tegnap hozta meg az új ágyakat, így készülök a letakart fotelre..

2013. március 11., hétfő

Kapcsos, pöttyös pénztárca

Jó régen írtam, még régebben varrtam, de egy kedves anyatársnál látott pénztárca annyira felpiszkálta a fantáziámat, hogy belevágtam.
Szerencsére fém tárcakapocs sok helyen beszerezhető, és a netnek hála a szabásminta sem gond. Én mindkettőt ITT találtam.

Így kezdődött:


Én a barna anyagot választottam külsőnek, így erre vasaltam fel a ragasztós vliest, majd ugyanerre varrtam keskenyen (kb. 2 mm) a merevitő közbélést. Ezután összevarrtam a tárca két oldalát úgy, hogy fentről egy varrásszélességre inditottam az első öltést. A tárca talpához bevarrtam a kis nyílást (az oldal és a talprésznél).


Ugyanígy készítettem el a bélést (vlies és merevitő nélkül)


Ezután egymásba csúsztattam a két anyagot úgy, hogy a bélésnek kívül, a fő anyagnak pedig belül legyen a színe, majd összevarrtam a felső íveket. Az egyik oldalon kihagytam kb. 5 cm-t a kiforditáshoz.


Kifordítás uán átvasaltam, majd keskenyen letűztem a felső ívet.


És most jött a neheze. A kerethez kézzel hozzáöltögetni a tárcát! Nekem tovább tartott mint megvarrni, de lehet, hogy csak én voltam ügyetlen.
 A végeredmény ez lett.

Elnézést a fotóért, de elmúlt éjfél mire elkészült:)